Ismeritek azt a kis duci, kissé pőre öltözékben, nyíllal a kezében, apró szárnyaival repdeső kampit? Igen, rá gondolok, nevezd Ámornak, Cupidónak, vagy egyszerűen a szerelem kis angyalkájának…
Vajon miért hozom fel most őt? Mert közeledik a Valentin-nap. Még mielőtt kikapcsolnád a géped, mert arra számítasz, ismét egy nyálas, rózsaszín, szívektől csöpögős sztorit fogsz elolvasni, VÁRJ! Nézzük már át, hogy hogyan is lett Valentin-papból, egy szárnyas kis fura lény 🙂 .
A történet szerintem nem olyan felemelő… Két „legenda” kering. Az egyik szerint Szent Valentin, egy római pap, a szeretet-szerelem nevén rendezett ünnepi játékokon halt mártírhalált. Pusztán azért, mert nem adta fel keresztény hitét (na, akkoriban szerintem igen sokan halhattak meg, csak gondolj bele, most meg milyen jó dolgunk van 🙂 ). A börtönből pedig leveleket küldött búcsúzás képpen szeretteinek.
A másik verzió, személyemnek ez jobban tetszik, papként szolgált. Akkoriban a fiatal katonák nem házasodhattak, persze nem egymással (az kiverte volna a biztosítékot 🙂 ). Az utolsó mentsvárként őt keresték fel. A „főfejes”, II. Claudius császár azt vallotta, hogy a nőtlen katona a legjobb, legkitartóbb… Gondolom arra célozhatott, hogy a pasik eszét néha, de csak néha elveszik a nők… Mik vannak, mintha fordítva ez nem is működhetne. Na de térjünk vissza a sztorihoz:
Az általa összeadott párok a kertjéből szedett virágokat kapták tőle ajándékba. Még egy kis plusz, állítólag a börtönben meggyógyított pusztán a hite erejével egy vak lányt (Mekkora király ez? Most meg a csapból is szuperhősök folynak…). Ennek a hölgyeménynek írt búcsúlevele aljára firkantotta oda, hogy „a te Valentinod”. Teltek múltak az évek, blabla, és a kezdeti bújkálós, házasulós, búcsúleveles, halálosos, börtönös történet, szívecskés, virágos, már – már ömlengős ünneppé alakult.
Véleményem szerint két féle ember él manapság: aki alig várja, és aki alig várja, hogy elmúljon… Átvenném mind a két tábort. Kezdjük „a még ezt is beszerzem, ennyi nem lesz elég, még több romantikát” csapattal. Ők azok, akik nagy valószínűséggel párkapcsolatban élnek. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy boldogban és kiegyensúlyozottban. Minden boltba betérnek, mindent tökéletesen előkészítenek a „nagy napra”… És mi ilyenkor a toplistás? Virág, csoki, tütyi-mütyi, pipere a hölgyeknek, vacsora az uraknak. Nincs is ezzel semmi baj, amíg át nem esnek a ló másik oldalára. Mert nem csak ilyenkor kell elhalmozni egymást minden földi jóval, mennyei mannával, esetlegesen kárpótolni a párunkat egy elfelejtett születésnap vagy évforduló miatt. Arról ne is beszéljünk (de mégis azt teszem 🙂 ) hogy pár éve ez az „ünnep kis hazánkban” még nem is létezett. De azóta bizony ezen a napon a virág és csoki kereskedelem igencsak fellendült. Pedig sokszor jobb egy szívből jövő apróság, figyelem uraim, és nem felháborodni: elpakolod a ruháidat, esetleg te készítesz valami finomságot (tipp: a rántotta, pirítós kenyérrel is megteheti), vagy csak simán elmosogatsz, akár egy hétig 🙂 . Egyszerűen hagyod az „asszonyt a kölykök nélkül” hagy érezze jól magát újra mint nő.
Hölgyek! Miért ne ülhetne le egy pohár sörrel kedvesed a tévé elé, miközben te rendelsz neki egy pizzát, mosolyt „erőltetve az arcodra” vele együtt drukkolsz a csapatának? Mert valljuk be csajok, ha mélyen magadba nézel, bár annyira nem kell, hogy lásd a belső szerveidet is, van egy „különleges képességünk”. Azt hogy fél éve, hónapja mivel bántott meg a párunk, azt hamarabb fel tudjuk idézni, mint azt, mit csináltunk tegnap 🙂 . Ebből ered az a „mondás” is, hogy a nőket csak a nők értik meg, éppen ezért nem „állnak szóba egymással” 🙂 .
Okés, részemről kiveséztem őket, most folytassuk: Az „ettől hánynom kell, még egy cuki szerelmes pár, vagy szívecske és a dugámba dőlök” csapattal. Ők valószínűleg mai szlenggel szólva szinglik, vagy csak pusztán kicsit túlkompenzáltnak tartják ezt a napot. Eme „faj” további két „alfaj”-ra bontható. Bocsi a nyers szavakért. Az egyik a „jajj, miért nincs senkim, elő a fagyival, itallal, csöpögős szerelmes filmekkel, és majd csak álomba sírom magam…”
A másik: „Mit nekem csávó? A legjobb egyedül lenni, nem kell probléma, nem kell senkinek úgymond megfelelni…” Na mindkét táborhoz szólnék, voltam itt is, mindkét oldalon, de rájöttem, hogy mégsem vagyok egyedül. Ha van anyukád, apukád, nagyszülőd, jó barátod, kutyád, macskád, halad, pókod, tök mindegy akit, amit szeretsz, akkor nincs is kérdés és válasz az egyedül szóra. Közhelyesen hangzik, de érezd jól magad, ne csak ma, ne csak holnap, úgy általánosságban. Lepd meg magad akár egy könyvvel, egy sétával, egy filmmel, amivel akarod, de ne hagyd, hogy a mélabú rád telepedjen. Tudom nehéz, és ez a szó még kevés erre, de meg kell próbálni, sőt nem csak próbálni, akarni kell! Kezdd egy mosollyal… Döntsd el, hogy a mai napon csak egyetlen egy emberre rámosolyogsz. Még ha erőltetned kell is, de csináld :). Lehet, ez először csak egy erőltetett vicsor lesz, de sebaj (amíg nem forgatod hozzá a szemed, vörösödik a fejed és kezdesz kicsit pszichon kinézni 🙂 )! Meg fogsz lepődni, működik!
Ha már kellőképpen könnyes a szemed, a sírástól, nevetéstől vagy olvasástól, van egy jó hírem, mára befejeztem, de még visszatérek.
U.i.: Boldog Valentin napot! Réka vagyok, voltam, és leszek is 🙂 .